HÍREK

Ügyfél- és kutatószolgálat 2021. április 19-től
(2021-04-16)

Tisztelt Ügyfeleink és Kutatóink! A hatályos jogszabályok szerint az intézménybe csak védettségi igazolvány és valamelyik személyi okmány (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány...
bővebben

Ügyfél- és kutatószolgálati szünet
(2021-03-08)

Tisztelt Ügyfelek és Kutatók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványügyi intézkedések következtében Vác Város Levéltára személyes ügyfél- és kutatószolgálata a visszavonásig sz...
bővebben

Szakmai beszámoló NKA-pályázathoz
(2020-12-07)

Vác Város Levéltára szakmai beszámolója a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által meghirdetett nyílt pályázat pályázati céljának megvalósításáról letölthető ...
bővebben

Ügyfél- és kutatószolgálat
(2020-11-13)

Tisztelt Ügyfeleink és Kutatóink! 2020. november 16-tól az alábbiak szerint módosult Vác Város Levéltára ügyfél- és kutatószolgálati rendje. (Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kul...
bővebben

Tájékoztató az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) használatáról levéltárunkban
(2020-02-27)

  Részben örömmel, részben sajnálattal tájékoztatjuk Tisztelt Kutatóinkat, hogy Vác Város Levéltára előfizetett az Arcanum Digitális Tudománytárra (ADT), így március 1-jétől ...
bővebben

VÁCI HÍREK

Önkormányzati állásajánlatok
2021-06-21 15:25:06
Városi kitüntetések átadása – színesdiplomások köszöntése
2021-06-20 08:36:01
Ismét begyűjtik a zöldhulladékot
2021-06-20 08:22:06
Polgármesterek váci találkozója
2021-06-19 21:01:44
Városi kitüntetést adtak át
2021-06-18 09:14:37

TÁMOGATÓINK

Várostörténet

Vác, „ez a régtől fogva híres város” a Dunán innen, a Cserhát-hegység és az Alföld találkozásánál, a Naszály hegy lábánál, a Duna bal partján fekvő kisváros. Mivel az ország kezdetektől fogva jelentős települése, a későbbi főváros, Buda közelében, a dunai vízi út mentén fekszik, még a „metropolis árnyékában” is jelentős szerepet vívott ki magának a térségben. E kiváló földrajzi–természeti adottságok ugyanis lehetővé tették, hogy az észak–déli és a kelet–nyugati kereskedelmi útvonalak találkozásánál piackörzetté váljon, helyi iparosai, agrártermelői és kereskedői bekapcsolódjanak a környék és a főváros ellátásába is. Püspöki székhelyként pedig Nógrád megyétől Szegedig a vallási, egyházi élet meghatározó középpontja lett. A város kulturális kisugárzó ereje több területen is érzékelhető volt: a középkorban a káptalani iskola, a vallásos társulatok, a törökkor után – gazdasági szerepük mellett – a céhek, a piarista gimnázium és a papi szeminárium, a felvilágosodás korától és a reformkortól a színjátszás, a nyomdák és az egyesületek jelentették a kulturális fórumokat. Napjainkban a sokrétű iskolai oktatás, a megyeszékhelyekre jellemző közgyűjteményi és közművelődési hálózat, az egyre nagyobb hírnevet kivívó rendezvények, nem utolsósorban a tudományos és a művészeti élet kiemelkedő váci személyiségei adnak rangot a városnak és teszik egyedivé arculatát.

Vác városának veretes történelmi múltja – mely számtalan szálon kötődött országos eseményekhez is –, jelene és ígéretes jövője érdemes arra, hogy megörökítsük a ma emberének és a jövő nemzedékeinek.

Valószínű, hogy már az őskőkori ember is megtelepedett városunk területén, de régészeti emlékek csak a középső kőkor idejéből kerültek felszínre: a sződligeti határban fellelt kőeszközök, kaparók, kések és tűzhelynyomok. A város északi határában megtalálták az újkőkori emberek településének nyomait, akik már földműveléssel, állattartással is foglalkoztak. A rézkor embere erődített telepet, az ún. Pogányvárat építette fel magának a mai Kisvácon. A vaskorban a kelták telepedtek le huzamosabb ideig Vác területén. Kerámiáik, vasból gyártott fegyvereik és ékszereik, ezüstpénzeik kerültek elő a föld mélyéből. A Római Birodalom által Kr. u. 8-ban létrehozott Pannónia provincia keleti határvonalán, a Duna alkotta limesen kívül esett, és így a Barbaricumhoz, a barbárok földjéhez tartozott városunk területe. A rómaiak az itt élő szarmatákkal építtettek fel egy védelmi árokrendszert, a Csörsz-árkot, ami a szomszédos gótok, vandálok és gepidák betörései ellen szolgált. A limes mentén ellenerődöket, kikötőket létesítettek. Ilyen a Pokolcsárdától délre található Bolhavár is. A római korban városunktól északkeletre fekvő területeken megtelepedő germán népek, a kvádok laktak. Településüket a kavicsbánya területén tárták fel. Ugyancsak itt éltek évszázadokon át az őket felváltó avar népek is. Míves ékszereik, övcsatjaik kerültek elő temetkezési helyükről.

A magyarok „váci” honfoglalásáról, itteni megtelepedésükről csak sejtéseink vannak. A X. századtól már a honfoglaló magyarok vették birtokba a város környékét, akik azonban még egy-két évszázadon át együtt éltek a szláv lakossággal. A régészeti emlékek közül legismertebb a Hétkápolnánál feltárt kora Árpád-kori, X–XI. századi temető, ám hogy ide kik temetkeztek, szlávok vagy magyarok, nem tudjuk biztosan. De valószínű, hogy az ehhez tartozó falu lehetett az ősi váci település. Egyedülálló régészeti emlék a „csörögi kard”, egy X. századi Karoling-típusú, kétélű, egyenes kard, ami viking közvetítéssel kerülhetett a honfoglaló magyar harcosokhoz.

Városunk kialakulása, fejlődése szorosan egybefonódott a váci püspökség alapításával, melyet Szent István szervezett meg a tíz egyházmegye között utolsóként. Az első székesegyház építését I. Géza király kezdte meg, vagy fejezte be. Ehhez csodás események fűződnek, melyet a Képes Krónika ír le. 1074-ben Vác közelében táboroztak Géza, László és Ottó hercegek Salamon király ellen felvonuló csapatai. Egy lakatlan erdő volt itt, melyben csak egy Vác nevű remete élt, akiről elnevezték az itt felépített várost. A hercegek a Szent Péter kápolnánál tanácskoztak, amikor László hercegnek látomása volt: egy angyal szállt le az égből és egy koronát helyezett Géza fejére. László fejtette meg a jelenséget: Salamon legyőzése után Gézát királlyá koronázzák. Géza ekkor ígéretet tett, hogy egyházat emeltet Szűz Mária tiszteletére. A Mogyoródnál megvívott győztes csata (erről az Iburgi Évkönyv is beszámol) után helyet kerestek a templomnak, s ekkor újabb csoda történt: egy agancsain gyertyát hordozó szarvast láttak, melyre mikor rálőttek, a Dunába ugrott. E helyen építtette fel Géza a székesegyházat, s a krónikák szerint később abban temették el.

A garamszentbenedeki apátság 1075-ben kiadott alapítólevelében említik először oklevélben Vác városát, a Boldogságos Szűz Máriáról elnevezett váci püspökséget és az első „váci polgárt”, Nesku aranyművest, aki fivérével együtt a Naszály erdeje mellett lakott. A város, a váralja népe az árokkal körülvett vár mellett lakott. A váron belüli épületekről, a székesegyházról, a püspöki palotáról és a kanonoki házakról, valamint a váralja girbegörbe utcácskáiról, piacteréről alig vannak ismereteink. Néhány leveles díszítésű faragott oszlopfő és szalagfonatos, virágmintás medence maradványa tanúskodik az első székesegyház szépségéről.

A város fejlődését a tatárjárás törte meg, és 1241 virágvasárnapján, március 17-én, Vác Feketevasárnapján a tatárok feldúlták a várost és felgyújtották a székesegyházat.

Hogy újból megindulhasson az élet, a püspök-földesúr vendégeket, németeket telepített le a várostól északra, s a mai Főtéren létrejött Vác-Németváros, középpontjában a Szent Mihály-plébániatemplom-mal. Vác-Magyarváros lakói továbbra is a vár körül laktak. A két város közös bíróval, de külön tanáccsal és pecséttel rendelkezett. A németek pecsétjükre védőszentjüket, a sárkányt legyőző Szent Mihály arkangyalt vésették, míg a magyarok valószínűleg Szűz Máriát jelenítették meg. Városunk fejlődését jelzik azok a kiváltságok, melyeket az idők folyamán megszereztek: a bíró- és papválasztás joga, a szabad végrendelkezés, ítélkezési és vásártartási jog. Az évente három alkalommal, Mátyás, Gál és Tamás napján megtartott váci sokadalom pesti, gyarmati, szécsényi kereskedőket is ide vonzott. Az „Istentől való rossz” váci vámhelyen pedig harmincadot szedtek minden portéka után.

A váciak megélhetési forrása a földművelés, a csekélyebb állattartás, a céhes iparűzés és a kereskedelem volt. A szőlőt a Naszály lejtőin nevelték, s a jó hírű váci bort a városi házak alatti pincékben tárolták. Az iparosok között voltak ötvösök, fazekasok, mészárosok, vargák, kovácsok, tímárok, pékek, takácsok, szabók, esztergályosok, molnárok, malomépítők és szekérgyártók.

Városunk Mátyás király uralkodása, Báthori Miklós püspöksége idején élte virágkorát, aki a budai vár mintájára reneszánsz udvart teremtett. Pártolta a művészeteket, műtárgyakat vásárolt, értékes könyvtárat alakított ki. Számos faragott oszlopfő, színesre festett kő ablakkeret és a mai székesegyházban látható bábos korlát tanúsítja, hogy reneszánsz stílusban átépíttette, pompásan feldíszítette a székesegyházat. Palotáját budai mesterekkel építtette át, melynek padlóját színes mázas téglával rakatta ki, a helyiségeket színes kályhacsempékből rakott kályhákkal fűtette. Vörös márvány sírkövére – melyet később a ferencesek találtak meg – rávésette a Báthoriak farkasfogas címerét.

A XVI. század elején 1100–1200 lakosú, 250 épületből álló várost fallal vették körül, s ennek Duna-parti sarkát védte egy sarokbástya, az ún. „Hegyestorony”, az egyetlen ma is álló középkori építmény. A városba csak a kapukon keresztül lehetett bejutni: ilyen volt a város északi végén a Bécsi kapu, keleten (a mai Széchenyi utcában) a Hatvani kapu, délen a Pesti kapu és a mai Eszterházy utcában a Rév kapu.

A mohácsi csatavesztést követően a török portyázók már 1526-ban megjelentek a város falainál, de Vác csak Buda megszállása után, 1544-ben került tartósan török kézre. A váci vár fontos szerepet töltött be 1552-ig, amíg az Oszmán Birodalom legészakibb végvára volt. De a török hódoltság határának északabbra tolódásával hadászati jelentősége csökkent.

A városból elmenekült a püspök és udvartartása, a gazdagabb, többnyire német polgárság, és megszűnt a káptalan. A törökök megszállták a várbeli egyházi épületeket és a váralja házait. A magyar lakosok pedig átköltözködtek a német városba. A törökök később e városrész nagy részét is birtokukba vették. A mohamedánok a székesegyházat dzsámivá alakították át, s két mecset is volt a városban. A törökök viszonylag kevés új épületet emeltek: néhány mecsetet, minaretet, fürdőt, alapítványi házat és boltot. A keresztény lakosság csak egy templomot használt, a főtéri Szent Mihály-templomot. A lakosság körében tért hódított az új vallás egyike, a lutheranizmus, majd a törökkor végére kálvinistává vált az egész város.

Az 1591–1606 között zajló tizenöt éves háború felborította a hódoltsági város életét. A többször gazdát cserélő vár és város a zsitvatoroki békét követően 1606 és 1620 között keresztény kézre került. Ezután a budai pasa elfoglalta, és megkezdődött Vác második török korszaka. A váci vár szerepe ismét növekedett, mivel a nógrádi területek magyar kézre kerültek. Vác a török uralom alatt is fontos vámhely maradt, évente 60–75 ezer szarvasmarhát hajtottak át rajta az Alföldről Bécs irányába.

Először 1684. június 27-én szabadult fel városunk a török uralom alól, de még ugyanezen év novemberében visszafoglalták a törökök. A végleges felszabadulás csak 1686 júniusában következett be. A korabeli utazók elnéptelenedett utcákról, lerombolt várról, romos házakról és templomokról számoltak be.

A környéken bujkáló megmaradt váciak lassan visszaszivárogtak a városba, s Balogh Miklós püspök-földesúr megkezdte a szervezett benépesítést is elsősorban német telepesekkel. Alig kezdődött meg az újjáépítés, amikor Vác is Rákóczi-szabadságharc forgatagába került. 1709-ben a császáriak zsoldjában álló szerb zsoldosok kirabolták és felégették Vácot.

Az újból megindított újjáépítési munkát az 1731. évi tűzvész tette semmissé. Ezt követően azonban olyan nagyszabású építési munkák kezdődtek meg, melyek a belváros arculatát a mai napig meghatározzák. E tervek kigondolói és megvalósítói a püspök-földesurak voltak: Althann Mihály Frigyes és Károly és Migazzi Kristóf. Lebontatták a városfalakat, feltöltették a vár és városfal árkait. Megtartva az egykori Piactér, a mai Főtér tölcsér formáját, lebontva a romos Szent Mihály templomot, felépítve a nagypréposti palotát, a püspöki palotát (később siketnéma intézet), kanonoki házakat, domonkos rendházat és templomot, a városházát és a papi szemináriumot (később irgalmas rendi ház) alakították ki az ország egyik legszebb barokk terét. Az egyházi központ új helyét a mai Konstantin téren jelölték ki. Itt épült fel a francia Isidore Canevale építész tervei szerint az új székesegyház, kanonoki házak, az alsóvárosi plébánia, a szeminárium és a kegyesrendiek gimnáziuma. A romos vár területén a ferencesek építették fel kolostorukat.

A város nem csak külsejében újult meg. Az újjáépítés a lelkekben és a város működésében is lezajlott. 1699-ben a domonkosok, 1714-ben a piaristák 1719-ben a ferencesek telepedtek le, hogy segítsék a „régi” hit terjesztését, az iskolai oktatást. A protestáns lakosokat még 1712-ben a városon kívülre telepítette Kollonits Zsigmond püspök. Az új városrész, Kisvác 1769 végéig önálló jobbágyközségként létezett, ekkor ismét egyesült Váccal, de külön, zárt világát sokáig megőrizte. A két városrész határán 1764-ben Mária Terézia látogatása alkalmával emelt diadalív, a Kőkapu is jelezte e megosztottságot.

Az 1700-ban visszaállított káptalan jövedelem nélkül maradt, s eltartásáról 1712-ben kötött szerződést a püspökséggel. Ekkor még csak a váci birtokokból származó jövedelmeket osztották meg 7/8–1/8 arányban, azonban 1742 végétől a várost már területileg is. Így született meg a külön-külön bíróval és tanáccsal működő önálló Püspökvác és Káptalanvác. A püspöki és a káptalani földesúr által kiadott rendszabályok szerint igazgatták az ikervárost. Vác már az 1710-es évektől küzdött a szabad királyi rang elnyeréséért, de ennek anyagi feltételeit nem tudta megteremteni. Lakosai 1848-ig megmaradtak a püspök és a káptalan „hív jobbágyainak”.

Városunk felekezeti és nemzetiségi szempontból is sokszínű volt. A magyarok mellett a lakosság egyharmadát német bevándorlók tették ki, de letelepedtek itt csehek, morvák, szlovákok, délszlávok, sőt franciák és olaszok is. A többséget kitevő katolikusok mellett éltek itt reformátusok, görögkeleti vallásúak, a XIX. század közepétől gyülekezetük volt az evangélikusoknak, és megalakult az izraelita hitközség is.

Vác lakosai továbbra is több forrásból éltek meg. Továbbra is jó hírű volt a váci bor, de a szűk határ miatt kevésbé volt jelentős a szántóművelés és az állattenyésztés. A céhek egy része már az 1600-as évek végén újjászerveződött. A viszonylag nagyszámú iparos 35–40 szakmát képviselt. Négy országos vására és Mária Teréziától 1761-ben kapott hetivásár tartási joga a vidék jelentős piackörzetévé tette a várost.

Az anyagi gyarapodás a kisváros társadalmának polgárosodását, intézményeinek létrehozását tette lehetővé: Migazzi Kristóf püspök megreformálta az elemi iskolai oktatást; országos hírnévre tett szert az 1714-ben alapított kegyesrendi gimnázium; Mária Terézia megalapította a nemesi ifjak kollégiumát, a későbbi Teréziánumot; 1802-ben Cházár András megszervezte az ország első siketnéma intézetét; a bölcseleti, jogi ismereteket nyújtó líceumból pedig a papi szemináriumba is vehették útjukat az ifjak.

A polgári életmód színes világát láthatjuk viszont a Fehérek templomának kriptájában eltemetettek esetében. A Memento mori című kiállításon láthatók a bársony-, selyem-, posztó- és pamutruhába öltöztetett mumifikálódott tetemek a melléjük helyezett tárgyakkal, szentképekkel, halotti keresztekkel, rózsafüzérekkel, ékszerekkel.

A gazdagodás a polgári öntudatot is megerősítette. A reformkorban egyre több feudális tehertől szabadult meg a város. 1840-ben földesurával szemben megerősítette rendezett tanácsú város státusát, 1841-ben Káptalanvác örökre megváltotta úrbéri tartozásainak egy részét, a leányoknak bevezették a háztartási ismeretek tanítását, megnyitották a továbbképző vasárnapi iskolákat és az első kisdedóvót. A polgári módinak megfelelő szokásokat vettek fel eleink: közmulatságokat rendeztek a Lőházban, vasárnapi sétára indultak a Hétkápolnához, kikocsiztak a Naszályba és olvasótársaságba jártak. A szellemi lámpagyújtás mellett 1839-ben kigyulladtak az első négy utcai lámpa fényei is, s a modern idők jeleként 1846-ban megindult az ország első, pest–váci vasútja is, mely „villámi” sebességgel vitte a „legnagyobb magyar”-t, a „lánglelkű” költőt, s velük együtt az úri- és a pórnépet.

Az 1848. március 15-i forradalom hírét még aznap meghozták a városba. A város a forradalom mellé állt, négy nemzetőr századot állított ki, felajánlotta a harangokat ágyúöntéshez, tábori kórházat állított fel. Két sorsdöntő csata is lezajlott a város területén. A tavaszi hadjárat során a magyar sereg Damjanich és Klapka vezetésével 1849. április 10-én ütközött meg az osztrákokkal, s aratott győzelmet felettük. A csata hőse volt Földváry Károly. A július 15–17-én vívott csatában a magyar sereg egérutat nyert, de az osztrákok segítségére hívott orosz csapatok tetemes pusztítást okoztak a városban.

A szabadságharc leverése után kitűzött fekete–sárga színű zászlók az osztrák önkényuralmat hirdették. Ezekben az években került e rendszer jelképeként is felfogható fegyintézet városunkba. Mégis a neoabszolutizmus közel két évtizede alatt létrejött néhány, a polgári haladást előmozdító intézmény: a Váci Takarékpénztár, a kaszinó és a legényegylet. 1848-ban megszűnt ugyan a földesúri joghatóság az ikerváros felett, de az önkormányzati jogokat csak az 1867-es kiegyezés után gyakorolhatták újra a város lakói. Több sikertelen kísérlet után 1859-ben egyesült a két város.

1867-ben megkötötték az úrbéri egyezséget a volt földesurak és jobbágyok, s ki-ki szabadon birtokolhatta földjét és gazdálkodhatott rajta. Megszűntek a versenyképtelen céhek, szerepüket az ipartársulatok, majd a Vác és Vidéke Ipartestület vette át. Az 1850-es években megkezdte működését néhány manufaktúra: az országos hírű Reitter-kocsigyár, egy ecetgyár, gőzmalom, szalmahüvelygyár és bútorgyár. Az 1880-as években pusztító filoxéra számtalan családot megfosztott megélhetésétől, s a felszabaduló munkaerőt a sorra alakuló gyárak foglalkoztatták: a szövő- és kötőgyár, a hengermalom, a horganyhengermű, a Kobrak Cipőgyár, a mérőeszköz- és szerszámgyár, valamint a magyar–belga kertgazdaság.

Városunk lakosainak aktivitását jelzi a számtalan civil szerveződés: a kaszinó, a legényegylet, a gazdakörök, a dalegyletek, a múzeumi egylet, a betegsegélyző és a temetkezési egyletek, a tűzoltóegylet és a sportegyletek. A XIX. század utolsó harmadában létrejöttek a szélesebb közönséget kiszolgáló intézmények is: a hírlapok, zeneiskola, színháztermek és magánkórház.

A polgári igényeknek megfelelően modernizálták és csinosították a várost: megépítették a dunai védfalat, s vele együtt a társasági élet egyik színterét, a korzót, kikötőt, strandot létesítettek, megkezdték a csatornázást, több utcában járdát építettek, az utcák egy részét kikövezték. Új lakónegyed is született Deákváron a tisztviselők és alkalmazottak részére.

A „boldog békeidőket” az I. világháború, a tanácsköztársaság, az antant-szövetséges román csapatok 95 napos megszállása, végül a Trianon-sokk foszlatta szét.

A gazdaság helyreállítása viszonylag korán megkezdődött, s Vácra is több gyár települt. A városrendezési munkálatok során megszüntették Vörösház előtti vásárteret, parcellázták a területét, és kiépült a Széchenyi utca is. Szaporodott az oktatási intézmények száma a hadiárvák szakiskolájával, állami elemi, polgári és kereskedelmi iskolával. A Reménység Egyesület felépítette a város első kultúrházát is.

A II. világháború anyagiakban viszonylag csekély kárt okozott, annál többet emberéletben: sok száz katona halt meg a frontokon és pusztult el zsidó származása miatt a haláltáborokban. 1944 decemberében szovjet csapatok foglalták el a várost és Európa keleti felét, s ezzel el is dőlt ezen országok többségének sorsa.

1948 után megszűnt a sokszínű társadalmi élet. A sztálinista–kommunista diktatúrával nemcsak szellemi, ideológiai sötétség telepedett a városra, hanem az 1960-as évek elejétől valóságos por, a DCM cementpora is ellepte a várost. A városból „szocialista iparváros” lett, üzemek, gyárak egész sorát telepítették le városba. A nagy múltú kötöttárugyár mellett fonógyár, bélésszövőgyár, cementgyár, fotókémiai gyár, híradástechnikai anyagok gyára, gumigyár és kisebb üzemek egész sora működött a városban. A város lélekszáma megnőtt az iparban foglalkoztatott betelepülőkkel. A város arculata is megváltozott. Míg a belváros szinte érintetlenül vészelte át a XX. század második felét, csak néhány épületet fosztottak meg túl „díszes” homlokzatától, vagyis egyediségétől, addig a város külső területein „szocialista” lakótelepek létesültek: kockaházak sorát emelték a Földváry téren és az egykor polgári nyugalmat árasztó Deákváron is. De számtalan olyan intézmény is létesült, melyek városunk kulturális, oktatás- és egészségügyi helyzetét javították: művelődési központ, könyvtár, levéltár, több általános és középiskola, zeneiskola, rendelőintézet, vérellátó, tüdőgondozó és kórház. „Csak” az emberi és szabadságjogok hiányoztak. Ezeket az 1990-es rendszerváltás hozta meg.

Az elmúlt tíz évben újjászületett a városi önkormányzat, az egyházi intézmények visszakapták elkobzott épületeiket, újból szerveződhettek a polgári élet színterei, az egyesületek és alapítványok. A gazdasági versenyben gyárak sora szűnt meg, vagy került magánkézbe, de több új nagy- és kisvállalkozás is szerveződött.

Az egykori paraszti, kézműves és kereskedő mezőváros, majd „ipari város”, „iskolaváros”, „zenei város” újabban a „barokk Vác” mítoszát, a város múltjának virágkorát támasztja fel, s kapcsolja e korszakhoz önnön új arculatát, hogy ismét megteremtse a polgári Vácot. Ehhez elegendő alapot nyújthatnak, vonzerőt jelenthetnek az itt lakóknak és az ide látogatóknak Vác természeti adottságai, vendégbarát politikája, kulturális élete, megújított régi városcímere és műemlékei: a rekonstruált vár, a barokk főtér, a székesegyház, a Kőkapu, a honvédemlékmű, a Duna-part, a „kőszentes híd” és a Kálvária.

Városunk ma büszkén hirdeti önmagát jelmondatával, miszerint „Itt mindig történik valami!” Valóban, a zenei rendezvények, a képzőművészeti kiállítások, a múzeumi kiállítóhelyek, a kiadványok, az egyesületi élet, a sport- és színvonalas közcélú rendezvények jelzik: a város szándéka az, hogy kiemelkedjen az átlagosból és a nagyvilág előtt is vonzóvá és ismertté tegye önmagát.

ELÉRHETŐSÉGEINK

Vác Város Levéltára
2600 Vác, Múzeum u. 4.
Tel: 27/305-444
info@vacarchivum.hu
igazgato@vacarchivum.hu